júl.
02.

Csőnadrágban szép az élet - Volt

A VOLT első napján a Franz Ferdinand a Soproni Nagyszínpadon, míg hazai szövetségesei a VOLT kisebb színpadain diktálták az újalter rockdivatot.

A debreceni Gonzo csapata nemcsak Liverpoolt, de a mai napon Sopront is magáévá tette. A tavalyi Lost and Found lemezzel magasra tették a lécet. Lendületből tíz pontos kezdés után a Guardian című vadiúj számmal vadnyugati utazásra vitték a rajongókat, akik az első hangtól az utolsóig masszív mozgással díjazták a produkciót. Árpi (ének) el is mondta, hogy a zenekar üzenni is akar, most éppen az Underground című régebbi számuk pörgésével, nemcsak az a lényeg, hogy kinek van szebb és szűkebb farmere, hanem hogy minél többen gyűljenek össze és mozogjanak a színpad előtt. Ez bejött, a legtöbb izzadt testről koncert után minden bizonnyal le is került a gatya.

Eközben a Kolin neon színekkel festette be a Pesti Est Színpada előtt csípőgyakorlatokkal kísérő indie-diszkó éhes ifjakat. Ha valaki élőben akarta végignézni, mi történik a Jimmy, vagy a San Fransisco alatt, az nem csalódott. Márkék hozták a Yell into the Kazoo albumukról már jól ismert többi számot is, nem beszélve a remekbe szabott Scooter feldolgozásról, a Fireről.

A Soproni Nagyszínpadon a 30Y fogadhatott tömegével puha lábú lányokat, hogy a Kutyák és Emberek, Dadog, Sötét Van, Rubik Ernő, vagy a Bogozd Ki és Beck Zoliék összes többi rezdülésére tombolhassanak. A pécsi alter zenei közegből mára országos népszerűségnek örvendő, magyaros ízesítéssel tuningolt gitárpop gárda megérdemelten vette birtokba a nagyszínpadot. A 30Y mágnesként vonzotta a rajongókat, akik nehéz lenne megtippelni, melyik számukat nem fújták fejből.

Az első nap főattrakciója a Franz Ferdinand már nulladik napon befutott a Lövérbe. A Glasgowból érkező, mindig stílusos britpopperek kedden átvedlettek tisztes szigetországbeli turistákká, lecserélték a csőnacit és bőrcipőt, majd bringára pattantak, hogy két keréken fedezzék fel a hűség és a szabadság városát. Talán már menet közben harsány lalázásba fogtak, hogy befűtsék a hangszálakat. Ha így van, érdemes volt, mert teltházas küzdőtér fogadta Kapranosékat, akik vették a fáradtságot és az ilyenkor sűrűn használt szavak közül betanultak párat. Az biztos, hogy az is megkapta a magáét, aki örökzöld Take Me Out, vagy This fire lüktetésére vágyott, de az is aki a vadonatúj Tonight albumról akart élőzenés aláfestéssel ugrálni a Turn It On-ra, vagy az Ulysses dallam és ritmusfolyamára. Egy rögtönzött dobgyilkolásra is összeálltak a srácok, amikor fokozatosan körbevették Paul-t (dob), aki már kellős közepén volt dubos, diszkós ritmusokkal megspékelt szólójának, amikor a zenekar többi tagja einstandolni akarta a hangszert. A Lucid Dreams pszichedéliája is úgy ütött, ahogy azt ők elképzelték és megírták. Hiába, a Franz Ferdinand ma estére adagolt dirty popja mocskosan elegánsra és elegánsan mocskosra sikerült.

Videó az első napról itt.

(volt)

Címkék: volt

A bejegyzés trackback címe:

https://fesztparty.blog.hu/api/trackback/id/tr421222776

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.