A világ leghíresebb norvég elektro párosa este hét óra magasságában érkezett meg Zamárdiba. Svein Berge az Irie Maffia koncertje alatt egy pohár pezsgővel, míg alkotótársa Tornbjørn Brundtland egy símaszkká átalakított zöld pulóverrel a fején állította be szervezetét a megfelelő skandináv hőfokra a hirtelen jött soundos kánikulában. A backstageben még szivárványszínű partyoutfitben szórakozó Röyksopp nyolc óra előtt dobta le díszeit, hogy az idei nagyszínpados sztárdivatnak megfelelően fekete szerelésben foglalja el a Heineken Balaton Sound első számú bulihelyszínét.  
A még vízparton lazító soundosok az eufórikus, csaknem tíz percig tartó Röyksopp Forever nyitány után csatlakoztak a norvég banda könnyed dance frisstőire régóta kiéhezett magyar rajongókhoz, akik már az Irie Maffia koncertje alatt birtokba vették a Heineken Nagyszínpad előtti táncteret. A Röyksopp Forever után Anneli Drecker robbant be a színpadra a You Don’t Have A Clue-val, melyet az idén márciusban megjelent Junior album legnagyobb slágere a Happy Up Here követett. A Röyksopp legfrissebb elektro kristályait felavató soundos buli a The Girl And the Robot-tal folytatódott. A szintetizátorain gimnasztikázó Berge-Brundtland duó egyik tagja erre az etapra Daft Punk után szabadon egy piros robotmaszkban támadt rá a tömeget fűző Anneli Dreckerre. Spontán színpadi harcuk a rajongók számára elképzelhető legjobb eredménnyel zárult: Anneli még a Sparks, az It’s What I Want és a What Else Is There? alatt is végig kitartott a Röyksopp mellett. A Melody A.M. legjobb darabjaitól (Remind Me, Eple) megszédült tömeg a fináléközelben előadott Poor Leno-ra és a Tricky Tricky ütemeire indult be a legjobban. Ezen az estén nem csak a magyar rajongók álma teljesült, akik először láthatták a Rőyksoppot, hanem magáé a zenekaré is, aki végre egy igazi, szabadtéri, nagyszínpados őrülettel mozgathatta meg a fesztiválozókat.

A norvég elektro duót követő Moby koncert kétségkívül az idei Heineken Balaton Sound egyik legjobban várt fellépése volt. A tarkopasz, vegetáriánus, New York-i zeneszerző-producer és hatfős kísérőzenekarának produkciója senkinek sem okozott csalódást és méltó lezárása volt az idei fesztiválőrületnek. Herman Melville ük-ükunokájának slágeres dallamai jókora késéssel úsztak ki a Balaton partjára. A közel egyórás csúszás következtében türelmetlen tömeg már a lila fényekkel felvezetett intro alatt euforikus hangulatba került és az őrület csak fokozódott, amikor a háttérbe kevert hangszőnyegen berobbant Moby és belekezdett az Extreme Ways taktusaiba. A Bourne rejtély filmzenéjeként ismert nyitódalt egy régebbi szerzemény követte még a 90-es évek hajnaláról, majd jöttek sorba a nagyobbnál nagyobb slágerek: a világ legismertebb könnyűzenei zongorabetétét tartalmazó Porcelain, a grandiózus It’s Raining Again, a Play album legautentikusabb partydala: a Bodyrock,  az MTV-generáció melankóliáját megéneklő Why Does My Heart Feel So Bad?, valamint a kihagyhatatlan Lift Me Up, melynek bulizós ritmusára egy emberként ugrált a Nagyszínpad közönsége. Moby hol gitározott, hol kongázott, bemozogta az egész színpadot, megtapsoltatta a közönséget, és szinte minden szám után hálásan és lelkesen thankyouzva lelkesítette a soundosokat.  Az egyik dalt kifejezetten a magyar fesztiválozóknak dedikálta, míg egy másik szerzeményét  diszkréten politizáló húzással a Bush-kormányt leváltó Barack Obamának ajánlotta. A ráadásban először egy bluesos improvizálást, majd egy húzós technoritmusokkal operáló szerzeményt zúdított a fesztiválra, hogy a koncert záróakkordjai kitörölhetetlenül vésődjenek bele minden idei Heineken Balaton Soundtól búcsúzó fesztiválozó fülébe.

(sziget.hu/balatonsound)